Változtak a vadgázolással kapcsolatos szabályozások. Eggyel több ok, hogy lassítsunk, ha vadveszélyt jelző táblát látunk…

Változtak a vadgázolással kapcsolatos szabályozások

Korábban már elemeztük a vadgázolással kapcsolatos jogszabályokat, ezek azonban 2023 nyarán megváltoztak.

Nem történtek óriási módosítások – éppen csak annyi, amennyitől még valószínűbbé válik, hogy a baleset felelősének az autóvezetőt fogja majd tekinteni a bíróság.

De ne foglaljuk össze ilyen egyszerűen a dolgot – nézzük meg a részleteket!

A fő kérdés: ki tehet a balesetről?

A vadgázolásnak alapvetően két károsultja és három felelőse lehet.

Az előbbiek viszonylag egyértelműek: ott van egyrészt a jármű tulajdonosa, aki könnyen lehet, hogy egy totálkárosra tört autóval jön ki a balesetből (és ez még a jobbik eset, ha legalább nem történt személyi sérülés).

Másrészt pedig a vadásztársaság is kárt szenved, ugyanis az elütött vad az ő tulajdonának minősül.

Ahogy az lenni szokott, a felelősségbiztosítások (amivel a vadásztársaságok és az autósok egyaránt rendelkeznek) a vétkes fél oldaláról fizetik ki a kárt.

De ki lehet itt vétkes?

  • Az autós, amennyiben nem tartotta be a közlekedési szabályokat.
  • A vadásztársaság, amennyiben az ő hibájából ugrott ki az útra az állat.
  • A közútkezelő, amennyiben a karbantartás hiánya miatt került az útra a vad.

Ez eddig tiszta: a kérdés már csak az, hogy kit fognak a törvények alapján felelősnek tekinteni a hatóságok?

Eddig sem volt azért túl jó a helyzet…

Eddig sem volt azért túl jó a helyzet…

2023 júliusáig ezek a szituációk fordulhattak elő.

  • Amennyiben a vadgázolás olyan úton történt, ahol kint van a vadveszélyt jelző tábla, akkor nagy eséllyel az autó vezetőjét tekintette a bíróság a felelősnek, mivel ő nem vezetett elég óvatosan. Ebben az esetben nemhogy az autóban keletkezett kárt nem térítette meg senki, de még az elgázolt vad után is fizetni kellett.
  • Természetesen, ha bizonyítani lehetett a vadásztársaság felelősségét, akkor azt értelemszerűen figyelembe vették, de ez mindig egy nehezen ellenőrizhető kérdés volt. A legjobb esetben is a Polgári Törvénykönyv veszélyes üzemek találkozásával kapcsolatos szabályait vették alapul, aminek értelmében mindkét fél a felelőssége arányában térítette meg a kárt – ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindenki a saját kárát fizette ki.
  • Kivétel ez alól, ha nem fő- vagy mellékúton, hanem autópályán, gyorsforgalmi úton történt a baleset, hiszen ott az autósnak nem kéne számítania akármilyen vad megjelenésére az úton. Ebben az esetben nagyon valószínű, hogy a közút kezelőjéé a felelősség.

És akkor itt vannak az új szabályok:

A 2023. évi XLIV. törvény értelmében (ami a Magyar Közlöny 2023. évi 90. számában jelent meg) jelentősen kisebb a felelőssége már a vadásztársaságoknak, mint korábban.

Lefordítva magyarra a törvény bekezdéseit, a lényeg: ha a vad életmódjából következően kerül az útra (tehát a táplálkozásával, szaporodásával, vagy egyéb ösztöntől hajtott tevékenysége miatt), akkor azért a vadászatra jogosult nem vonható felelősségre.

Ez vonatkozik közútra, autóútra, autópályára, de akár a települések belterületére is.

Kivétel persze van: ha vadászati tevékenység miatt ugrik az autó elé a vad (vagyis éppen lövik, űzik, hajtják), akkor a vadásztársaságé a felelősség – minden más esetben azonban az autósé, illetve bizonyos esetekben a közútkezelőé.

Ez tehát azt jelenti, hogy a legtöbb esetben már egyértelműen az autósnak kell nemcsak a saját kárát, de a vadkárt is megtérítenie.

A törvények tehát egyértelműek – nekünk kell óvatosnak lennünk

A törvények tehát egyértelműek – nekünk kell óvatosnak lennünk

Hagyjuk most azt a kérdést, hogy mennyire találjuk jogosnak vagy igazságosnak a fenti törvénymódosítást – foglalkozzunk azzal, hogy mit tudunk ebben a helyzetben tenni!

A rövid válasz: ugyanazt, mint eddig.

Vezessünk körültekintően és óvatosan, főleg akkor, ha kint is vannak a vadveszélyt jelző táblák.

Különösen nagy a veszély ősszel és télen, amikor a korai sötétedés miatt aktívabbak az állatok, de a párzási időszakok és a territoriális harcok miatt egész évben résen kell lennünk.

Mit tegyünk, ha megtörténik a baj?

Mit tegyünk, ha megtörténik a baj?

A vadgázolással kapcsolatban már önmagában a keletkező kár is éppen elég ijesztő, nem is beszélve az életveszélyes szituációkról, de van még valami, ami rátesz minderre egy lapáttal:

Sok esetben esélyünk sincs tenni ellene!

Ha az őz egyszer csak a semmiből ugrik ki elénk, időnk sincs fékezni vagy félrerántani a kormányt – éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy mi a teendő ilyenkor.

  1. Először értelemszerűen nézzük meg, hogy történt-e személyi sérülés, és amennyiben szükséges, hívjunk segítséget, illetve kezdjük meg az elsősegélynyújtást.
  2. Értesítsük a rendőrséget, és nyomatékosítsuk, hogy lehetőleg mindenről készítsenek felvételt a balesettel kapcsolatban, hátha valami bizonyítékul szolgálhat a későbbiekben.
  3. A rendőrség tud tájékoztatást adni, hogy melyik vadásztársaságot kell értesíteni a balesetről (de sok esetben maga a rendőrség is felveszi velük a kapcsolatot).

Amit pedig továbbra is szigorúan tilos…

Mindenki hallott már legendákat arról, hogyan dobott be valaki egy elütött vadat a csomagtartójába, hogy aztán otthon pörköltöt főzzön belőle, és soha ne derüljön ki senki számára a baleset…

Nagyon reméljük, hogy ezek tényleg csak legendák, ugyanis az elütött vad, ahogy fentebb is írtuk, az illetékes vadásztársaság tulajdona, az elszállítása tehát lopásnak minősül!

Ne tetézze tehát senki a bajt azzal, hogy megpróbálja „okosan” megoldani a dolgot: járjunk el szabályszerűen.

Amivel még fel lehet készülni: a biztosítás

Amivel még fel lehet készülni: a biztosítás

Ha a másik fél felelősségbiztosítójára nem támaszkodhatunk, akkor nekünk kell a dolgot a kezünkbe vennünk.

A casco biztosításoknak külön eleme foglalkozhat a vadkárral is – azt azonban érdemes tudni, hogy ezek általában maximum 500.000 forintig térítenek, ami nem túl sok, de mégis komoly segítség.

A biztosításokkal kapcsolatos ügyintézés persze sokkal egyszerűbb, ha profi flottakezelőre bízzuk, aki rendelkezik a megfelelő kapcsolatokkal ezen a téren.

Amennyiben segítségre van szüksége céges autóflottájával kapcsolatban, keressen minket elérhetőségeinken!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.