Túlságosan is költségesekké váltak a cégautók? Íme, 3 jó (és 2 nem ajánlott) megoldás erre!

Túlságosan is költségesekké váltak a cégautók?

Egyre több a költség a céges autók után?

A megemelkedett cégautó adó kellemetlenül érinti a vállalkozást?

A benzinköltségek miatt már árakat kell emelni?

Rengeteg céget érintenek most ezek a problémák, és sokan keresnek alternatív megoldásokat erre, amik között vannak jó és kevésbé jó ötletek egyaránt.

Mielőtt még drasztikus döntéseket hozna meg vállalkozása céges autóival kapcsolatban, ismerjen meg néhány lehetőséget!

Miért fáj a feje a cégeknek a céges autók miatt?

Egyértelműen látszik, hogy akik tudják, azok már most elindítják a cégautó beszerzést, mert

  • egyrészt egyre inkább kitolódnak a szállítási idők (népszerűbb modellek esetén akár 12-18 hónapról is beszélhetünk);
  • másrészt az árak is folyamatosan emelkednek, és nem tudni, hol lesz a vége.

A chip- és egyéb alkatrészhiány, és persze az orosz-ukrán konfliktus mind rányomja a bélyegét az autópiac jelenlegi helyzetére – ezzel azonban a hazai vállalkozások eddig még meg tudtak küzdeni.

Azonban az egekbe emelkedő benzinárak és a megnövekedett cégautó adó már komoly problémát jelent a cégeknek, és most mindenki azon gondolkozik, hogyan tudná csökkenteni a költségeit.

Már nem éri meg juttatásként a céges autó?

Már nem éri meg juttatásként a céges autó?

A korábbi tapasztalat egyértelműen az volt, hogy a céges autó kiváló juttatás a munkavállalók részére, hiszen

  • ha a cégautóval kapcsolatos költségek összegét inkább a munkavállalónak fizetnénk ki, akkor az igen komoly adóterhekkel járna;
  • a céges autó a vállalkozásnak is hasznos;
  • illetve igen komoly ereje van a munkaerő szerzés, illetve megtartás szempontjából.

Azonban az, hogy 2022 nyarától a cégautó adó majdnem a kétszeresére nőtt, a vállalkozások járműveit pedig csak piaci áron lehet tankolni, komoly dilemma elé állítja a cégeket.

Ezek mellett ugyanis már kétségessé vált, hogy valóban hasznos-e a céges autóba fektetni a pénzt – és ezzel kapcsolatban születtek különféle alternatív megoldások.

Visszavenni a céges autókat? Többet árt, mint használ

Magától értetődő megoldásnak tűnhet (elsőre) hogy a munkavállalóknak adott céges autókat visszavegyék – ez azonban több kárt okozhat, mint hasznot.

Rengeteg iparágban ugyanis a munkaerőhiány jelenleg óriási problémát jelent, és a vállalatok továbbra is a céges autó juttatással tudják megfogni és megtartani a dolgozóikat.

Ebből következően a legtöbb cég belátja, hogy elvenni a céges autót a munkavállalóitól egy kontraproduktív lépés lenne.

Az emelkedő üzemanyagárak miatt a cégautó értéke a dolgozók szemében csak még tovább fog növekedni (hiszen lehet, hogy így a saját autójukat elő sem kell venniük otthon).

Ennek ellenére hallani olyan vállalatról, amely meghozza ezt a döntést, és visszaveszi a járműveit, azzal indokolva, hogy az így megspórolt pénzt a fizetések emelésére fordítja – kérdés, hogy ez elég-e a munkavállalók megtartásához.

Magánszemélyre íratni az autót? Vannak buktatók, amikre sokan nem gondolnak

Magánszemélyre íratni az autót? Vannak buktatók, amikre sokan nem gondolnak

Igen komoly átírási hullám indult az emelkedő üzemanyagárak és cégautó adó miatt: sokan egy hasznos kiskaput fedeztek fel abban, hogy a céges autókat magánszemély nevére (pl. családtagéra) íratják át.

Alapvetően ez még működhetne is, hiszen így az autó hatósági áras üzemanyaggal működtethető, és a cégautó adót is elfelejthetjük, viszont nem szabad elfelejteni az árnyoldalait is.

Az átírás már önmagában is jár némi papírmunkával és költséggel, viszont amivel sokan nem számolnak, azok az új biztosítási díjak, valamint az, hogy az autóval kapcsolatos szervizdíjak és egyéb kiadások többé nem lesznek elszámolhatóak.

Hosszú távon tehát nem feltétlenül biztos, hogy valóban megéri egy ilyen drasztikus lépés.

Ami működik: kisebb teljesítményű autók használata

A cégautó adó mértéke egyértelműen függ a gépjármű hajtómotorjának teljesítményétől – ha tehát szeretnénk ezen spórolni, akkor a megoldás elég egyértelmű: kisebb autókat kell választani.

Értelemszerűen figyelembe kell venni azt, hogy pontosan milyen feladatra szánják az adott járművet, hiszen könnyen előfordulhat olyan munkakör, aminek egy kisebb teljesítményű autó már nem felel meg – viszont ahol lehet, ott érdemes ezt a váltást végrehajtani.

Arról nem is beszélve, hogy a gazdaságosabb járművek mellett az üzemanyagköltségek is csökkenni fognak, ami szintén fontos célja jelenleg minden vállalkozásnak.

Egy másik jó megoldás: háttérbe szorítani a státuszautókat

Egy másik jó megoldás: háttérbe szorítani a státuszautókat

Szorosan az előző ponthoz kapcsolódik, de érdemes külön is beszélni róla.

Alapvetően elmondható, hogy bizonyos iparágakban a bizonyos szinteken különféle típusú autókat kapnak a munkavállalók – így pedig sok esetben vezető pozícióban lévő dolgozók pusztán presztízs szempontok alapján kapnak drágább, kevésbé gazdaságos modelleket.

Számítani lehet arra a jövőben, hogy ez a hozzáállás változni fog, és itt is a kisebb, gazdaságosabb autók kapnak majd nagyobb hangsúlyt – az „elvesztett” márkásabb autókért pedig a fizetés emelésével kompenzálják a munkavállalókat.

Érdemes (akár csak átmenetileg is) limitálni a magánhasználatot

Érdemes (akár csak átmenetileg is) limitálni a magánhasználatot

A felmérések alapján a legtöbb cégnél ez jelenti az elsődleges megoldást.

Ahol korábban korlátlan magánhasználatot engedtek a céges autókra vonatkozóan, ott a jövőben fogyasztási limiteket határoznak meg, ahol pedig ilyenek már eddig is érvényben voltak, ott ezt lentebb viszik, hogy optimalizálni tudják a költségeiket.

Ez talán a leginkább ésszerű és legegyszerűbben kivitelezhető lépés a költségcsökkentés felé, ám az tény, hogy emiatt át kell nézni és adott esetben frissíteni a cégautó szabályzatot.

Segítünk Önnek a cégautó beszerzésben

Nem véletlen, hogy sok vállalat hozta most előre az autóvásárlást, hiszen nem látnak a jövőbe, és nem tudják, hogy milyen irányba történnek majd változások a következő hónapokban.

Ha Ön is szeretné a lehető legjobb ajánlatokat kapni, akkor vegye föl velünk mindenképp a kapcsolatot, mi pedig tartós bérlet (operatív lízing) szolgáltatásunkon keresztül segítünk!

Várjuk jelentkezését!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.