Totálkáros lett a céges autó? Mit jelent ez pontosan?

Totálkáros lett a céges autó? Mit jelent ez pontosan?

Balesetek mindenkivel előfordulhatnak, és sokszor nem csak egy kisebb koccanásról beszélhetünk.

Egy totálkárosra tört autóhoz igen komoly traumák társulnak, ám a megfelelő biztosítások mellett legalább az anyagiak miatt nem kell, hogy fájjon a fejünk.

Azt azonban sokan nem tudják, hogy pontosan mit jelent a totálkár a biztosító szempontjából, és hogy mikre kell figyelnünk ezzel kapcsolatban.

Kezdjük az alapfogalmak tisztázásával!

Műszaki totálkár

Ez talán az egyszerűbben meghatározható fogalom, hiszen általában a műszaki totálkár igen látványos.

Ebben az esetben ugyanis az autó olyan mértékben sérült, hogy gyakorlatilag helyreállítás után sem tudna biztonságosan, üzembiztosan működni – ennélfogva nem is érdemes a javítására időt vagy pénzt fordítani.

Egy műszaki totálkáros autó helyreállítása tehát lehetetlen, gyakorlatilag tényleg már csak egy roncsról beszélünk.

Gazdasági totálkár

Gazdasági totálkár

Ennek megállapítása már valamivel több szakértelmet igényel, ugyanis ebben az esetben pénzügyi szempontból vizsgáljuk a keletkezett kárt.

Egészen pontosan azt nevezzük gazdasági totálkárnak, amikor az autót megjavítani anyagi okokból nem érdemes, mert maga a javítás többe kerül, mint amennyit az autó valójában ér.

Ennek megállapítása egy egyszerű képlettel történik: az autó balesetkori forgalmi értékéből kivonjuk a maradványérték (más néven roncsérték) összegét, és ezt összevetjük a helyreállítás költségeivel.

A gazdasági totálkár éppen emiatt alapvetően az alacsonyabb értékű autókra jelent komolyabb veszélyt, ahol már kevésbé súlyos baleseteknél is előfordulhatnak ilyen szituációk.

Hogyan rendezhető a kár?

Értelemszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy hogyan, egészen pontosan kinek a hibájából történt a baleset.

Amennyiben mi vagyunk a vétkes fél, a mi totálkárunk fedezése a CASCO biztosításunkon keresztül történik, ha viszont másnak okoztunk kárt, akkor azt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítónkon keresztül rendezzük.

Előfordulhat azonban olyan helyzet is, hogy ha mi vagyunk a vétlen, károsult fél, akkor a jobb feltételek és a gyorsabb ügyintézés érdekében a saját CASCO biztosításunkat vesszük igénybe a másik kötelezője helyett – ebben az esetben a biztosítónk utólag fogja majd a másik kgfb-jére terhelni a kártérítés összegét.

Fontos: a biztosító nem a javítás költségeit veszi alapul

Fontos: a biztosító nem a javítás költségeit veszi alapul

Totálkár esetén is alapvetően a biztosítókhoz fordulunk kártérítés, kárenyhítés kapcsán, de korántsem biztos, hogy ők úgy fognak számolni, ahogy mi elképzelnénk.

A kalkuláció során az autó káridőponti értékéből a roncs becsült értékét vonják ki, és a kettő különbsége adja a kártérítés összegét.

Magyarul tehát a biztosító feltételezi, hogy a totálkáros autót még valamilyen formában tudjuk értékesíteni, ami enyhíti az elveszett autó jelentette károkat.

Ezt azért is fontos leszögezni, mert sokan hiszik még ma is azt, hogy a biztosító a javítás vagy a pótlás költségeit fedezi.

Felül lehet bírálni a biztosító döntését?

Természetesen igen, de a fellebbezésünknek megalapozottnak kell lennie.

A fentebb említett összegek megállapítása elsősorban piaci ajánlatok, hirdetések felhasználásával történik, tehát alapvetően az adott időszak piaci viszonyait veszi figyelembe – ennek fényében könnyen előfordulhat, hogy mi más összegekkel találkozunk, mint a biztosító szakértői.

Ahhoz, hogy bizonyítani tudjuk az igazunkat, a legtöbb esetben például legalább három különböző használtautó kereskedő cégtől származó árajánlatot kell bemutatnunk, ami alapot jelenthet egy roncs értékének módosítására.

Kinek jár a kártérítés?

Kinek jár a kártérítés?

A válasz elsőre egészen magától értetődőnek tűnik: természetesen a jármű tulajdonosának.

Viszont, ami érdekes lehet, hogy mi a helyzet olyankor, amikor az autót például tartós bérleti (operatív lízing) szerződés keretében szerezzük be – ilyenkor ugyanis az autó hivatalos tulajdonosa és üzemben tartója is a lízingcég, nem pedig az, aki használja a járművet.

Ennélfogva a kártérítés is neki jár, kivéve akkor, ha megbízza az ügyfelét, hogy ő járjon el a képviseletében a biztosítónál.

Értelemszerűen persze szolgáltatója válogatja, hogy ki hogyan áll hozzá a totálkár kérdéséhez: például, amennyiben a javítás még mindig kisebb költséget jelent az ügyfél számára, mint a szerződés felmondása, hozzájárulhat ehhez.

Másik lehetőség lehet, hogy a lízingcég a kártérítést levonja a még fennálló tartozásból, hogy az ügyfélnek már ennyivel kevesebbet kelljen csak fizetnie.

Mindenképp tájékozódjon a cégek ajánlatai kapcsán erről is, hogy ne érjék meglepetések váratlan helyzetekben!

Mi történik a totálkáros autóval?

A roncs egyértelműen az autó tulajdonosáé marad, tehát a biztosító nem veszi át tőlünk, nekünk kell tőle „megszabadulnunk”.

Ettől függetlenül viszont lehet arra számítani, hogy a biztosítócég rendelkezik saját kapcsolatokkal, így rajta keresztül tudjuk végezni az értékesítést (feltéve, hogy nem találunk jobb ajánlatot, a fentebb kifejtett példához hasonlóan).

Természetesen, amennyiben nem műszaki totálkárról beszélünk (hiszen ebben az esetben hivatalosan is megszűntetik a gépjármű üzemeletetését), hanem gazdaságiról, lehetőség van rá, hogy a tulajdonos megjavíttassa az autót – ennek költségeit persze neki kell viselnie.

Fontos: gondoskodjunk a roncs elszállításáról is!

Fontos: gondoskodjunk a roncs elszállításáról is!

Mielőtt még bármiféle kárrendezésről és értékesítésről beszélnénk, ne felejtsük el, hogy az autót nem hagyhatjuk örökké a baleset helyszínén.

A jogszabályok értelmében a roncsot maximum 10 napig tárolhatjuk közterületen, utána viszont a közterület-felügyelet fogja onnan elszállíttatni, aminek költségét nekünk kell majd kifizetnünk (és ehhez sokszor még hozzáadódik egy őrzési díj is).

Sok esetben már a biztosító, vagy az általunk választott autóbontó is kínál szolgáltatást az autó elszállítására, így ezt a kérdést is gyorsan letudhatjuk.

Szeretné minél egyszerűbben intézni cégautója ügyeit?

Egy totálkár egyaránt rosszul érint egy magánszemélyt és egy céget – ilyenkor jön jól, ha az ember tudja, hogy jó kezekben van, és minden támogatást megkap.

Vállalkozásoknak nyújtott flottakezelési szolgáltatásunk keretein belül azért dolgozunk, hogy Ön minél kevesebb kellemetlenséggel, ügyintézéssel, papírmunkával szembesüljön céges autója kapcsán.

Amennyiben kérdése lenne, vagy ajánlatunkra lenne kíváncsi, keressen minket elérhetőségeinken!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.