Milyen változásokat hozhat a koronavírus az autópiacon?

Milyen változásokat hozhat a koronavírus az autópiacon?

Megint az lesz a helyzet, mint 2008-ban?

Mi lesz az új és használt autókkal a következő hónapokban?

Mihez kezdjen egy vállalkozás most a céges autóival?

És miért van előnyösebb helyzetben az, aki tartós bérleten keresztül szerezte be autóját?

Rengeteg kérdés merül fel a koronavírus kapcsán az autóipar jelenét és jövőjét illetően – és bár sokan szeretik ezt a helyzetet a korábbi válságokkal összehasonlítani, azt mindenképp le kell szögezni, hogy egy teljesen egyedülálló szituációval nézz szembe a gazdaság.

Éppen ezért ennek a cikknek a legfontosabb üzenete az legyen, hogy minden válságos időszakot érdemes a helyén kezelni – a koronavírus pedig legyen erre egy kiváló példa ebben az esetben.

Nagyon nem ugyanaz a helyzet, mint 2008-ban

Több mint egy évtized telt el a sokak életét megkeserítő válság óta, és tisztán látható, hogy még mindig nem hevertük ki a traumát, hiszen a gazdaság koronavírus miatti leállását is ehhez hasonlítják.

Holott igen komoly különbség van a kettő között.

Ezek közül pedig a legfontosabb az azóta eltelt idő, ami alatt született egy sor intézkedés pontosan azért, hogy 2008 ne ismétlődhessen meg újra.

Vegyük csak a hitelek kérdését: annak idején többen jutottak autóhoz (kihasználva a hitelrendszer nyújtotta kiskapukat) úgy, hogy valójában nem voltak fizetőképesek.

Ez ütött vissza akkor, amikor a bankok elkezdték követelni a kölcsönök törlesztését, majd látva, hogy ez nem fog menni, tömegesen vették vissza a hitelből vett autókat.

Azóta a hitelfelvétel szigorodásával és a megbízhatóbb, forint alapú hitelek elterjedésével ez gyakorlatilag megszűnt – így 2020-ban nem kell óriási hitelbedőlésektől tartani.

Ha leállnak a gyárak, nem lesz felesleges termelés

Ha leállnak a gyárak, nem lesz felesleges termelés

2008 válságának másik fontos jellemzője, hogy akkor hiába zuhant a kereslet a padlóra, a gyárak egy percre sem álltak le.

Folyamatosan tolták ki magukból az autókat, aminek köszönhetően a kereskedések raktárai eladhatatlan kocsikkal teltek meg – ezektől valahogy meg kellett szabadulni, úgyhogy óriási árzuhanás indult meg.

Ezzel szemben egy vírusnak épp az az egyik legfontosabb hatása, hogy a nagy üzemek időszakos leállásával jár: magyarul a kereslet csökkenésével együtt legalább a termelés is lelassul egy kicsit, és így nem keletkezik akkora „felesleg”.

Ennek köszönhetően pedig valószínűleg a gazdaság is könnyebben talpra tud majd állni – nem lesz egyszerű ugyan, és időbe fog telni, de nem alakul ki olyan vészes helyzet, mint 12 évvel ezelőtt.

Biztos, hogy a padlóra kerülnek az árak a közeljövőben világszerte?

Biztos, hogy a padlóra kerülnek az árak a közeljövőben világszerte?

Ha senki nem akar autót venni, akkor az árak csökkennek – a józanész, és a korábbi tapasztalatok legalábbis ezt mondatják velünk.

És valóban, vannak is erre utaló tényezők:

  • egyrészt a kijárási korlátozások, az esetleges karanténba helyezések miatt nyilvánvalóan kevesebb szükség van az autókra;
  • másrészt a kialakult kétes gazdasági helyzet miatt az emberek kevésbé gondolnak most ilyen jellegű kiadásokra (legyen szó akár magánszemélyekről, akár vállalkozásokról).

A meglévő autók kapcsán pedig azt is meg kell jegyezni, hogy mivel kevesebbet fogjuk használni őket, ezért valószínűleg elhasználódásuk is ki fog tolódni – magyarul később kerülnek majd ki az autópiacra.

Ezek alapján teljesen logikusnak tűnik a feltételezés, hogy a kereslet átmeneti megszűnésével együtt árzuhanás is lesz – viszont megint nem vettük figyelembe a jelenlegi helyzet sajátosságait!

(Kitérő) A meglévő céges autónak még mindig megvan a helye

A fentebb felsorolt két érv mögé még oda lehetne tenni azt is, hogy az otthoni munka, és a rengeteg elbocsátás miatt a céges autók kihasználtsága is csökken.

Ez valóban így lehet, viszont mégsem kell attól tartani, hogy hamarosan használt cégautók hada lepi el a piacot.

Miért?

Tegyük fel, hogy egy vállalkozás most megszabadul a 2 éve beszerzett autójától, hogy felszabadítson némi pénzt – mi lesz vele 1, 2, 3 hónap múlva, amikor a válság véget ér?

Az autóra ismét szükség lesz, viszont valószínűleg csak sokkal drágábban fog hozzájutni, mint annak idején, hiszen az árfolyamok folyamatosan változtak: magyarul ahelyett, hogy egy kicsit várna, sokkal nagyobb költségekbe veri magát.

Arról nem is beszélve, hogy ha most adja el az autót, akkor a jelenlegi piaci viszonyok között valószínűleg nem is fogja megkapni, csak az autója értékének töredékét.

Másrészt pedig azoknak, akiknek tényleg most csak terhet jelent a céges autó, a flottakezelőjük tud élni a moratórium nyújtotta lehetőségekkel, amivel máris megoldódott ez a kérdés – ráadásul a kocsi is megmaradt.

Ezért nem lesz óriási árcsökkenés egyébként a piacon:

Ezért nem lesz óriási árcsökkenés egyébként a piacon

Ha csak az emberi tényezőt nézzük, az autóhasználat mellett is ugyanúgy szólnak érvek most, mint ellene: a tömegközlekedést a vírus okozta helyzet miatt jóval kevesebben fogják választani, mint egyébként, emellett pedig a csökkenő üzemanyagárak miatt is nőhet az autók népszerűsége.

Ennyit tehát arról, hogy mi lesz a meglévő autókkal – mi a helyzet az újak iránti kereslettel?

Tény, hogy ez csökkenni fog, de ahogy említettük, legalább a túloldalon sem lesz olyan óriási eladási kényszer, mint korábban, tehát nem lesz indokolt olyan komoly mértékben levinni az árakat, mint a 2008-as válság idején.

Azt pedig ne felejtsük el, hogy az utóbbi években éppen hogy az áremelkedést indokolták a megszülető intézkedések – gondolok most itt a CO2 kibocsátással kapcsolatos EU-s rendelkezésekre, amik miatt a gyáraknak komoly büntetéseket kell majd fizetniük, ezeket pedig részben a vásárlókra fogják áthárítani.

Persze, az árak csökkenni fognak – de nem sokat, és az is csak néhány hónapra, amíg a vírus okozta helyzet kitart.

Utána viszont a gazdaság vissza fog állni a régi kerékvágásba, és az árak is felkúsznak majd a régi helyükre.

Kialakulhat most egy „aki mer, az nyer” szituáció?

A szakértők szerint a kereskedők nagy része ilyen helyzetben a kivárásra játszik, abban bízva, hogy néhány hónap alatt eloszlanak a sötét fellegek – és ha nincsenek komoly hiteleik, akkor ezt bátran meg is tehetik.

Lehetnek azonban olyanok, akik abban bíznak, hogy most az olcsó autókat megveszik, és majd nagyot kaszálnak, amikor a gazdaság helyreáll, és a rendes áron tudják eladni.

Ez egy merész döntés, ami egyaránt jelenthet egy kevés hasznot, és teljes csődöt egyaránt: minden a következő heteken, hónapokon múlik, amiket nem tudunk megjósolni.

Ebben a helyzetben nem érdemes felesleges kockázatokat vállalni – és ez az a gondolkodásmód, ami bizonyos értelemben át is vezet a következő pontunkra.

Aki tartós bérleten keresztül vette céges autóját, annak most nem kell aggódnia

Aki tartós bérleten keresztül vette céges autóját, annak most nem kell aggódnia

Mindig mondjuk, hogy a tartós bérlet legnagyobb előnyei nem csak az alacsony költségek, és a hozzá tartozó flottakezelői szolgáltatások, hanem a kiszámítható kiadások is.

Annak, aki hitelből vette az autóját, ugyan egyelőre nem kell félnie, de sose tudhatjuk, mit hoz a holnap.

Aki teljesen önerőből szerzett céges autót, az lehet, hogy nem rendelkezik azokkal a tartalékokkal, amikre most óriási szüksége lenne.

Aki viszont operatív lízingről kötött szerződést, annak csak a szokásos havidíjakkal kell számolnia.

Mi a 2008-as válságot is anélkül vészeltük át, hogy komolyabban emelni kellett volna díjainkat – hiszen tudtuk, hogy ügyfeleink számára is a túlélés a cél.

A tartós bérlet fontos része a kiszámíthatóság: és ez az, ami megfizethetetlen az ilyen kétes időszakokban.

Annak sincs késő, akinek épp most lenne szüksége céges autóra: ha kérdése van ezzel kapcsolatban, vagy tanácsra van szüksége, keressen meg minket bátran!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.