Miért céges autónak a legjobb a hibrid (a környezetvédelem szempontjából is)?

Miért céges autónak a legjobb a hibrid

Igaz, hogy a hibrid autózással tényleg jót teszünk a környezetnek?

A válasz alapvetően „igen” lenne, de sajnos elég sok minden szólhat közbe:

  • nem mindegy, hogy pontosan mit is értünk „hibrid” alatt,
  • rengeteget számít az is, hogy milyen távokon,
  • és milyen vezetési stílus mellett használjuk az autót.

Mutatunk néhány tudnivalót azzal kapcsolatban, hogyan lehet a legtöbbet kihozni egy hibrid járműből (akár céges autóként is).

Baj van a hibridekkel?

Bár a népszerűségük egyre növekszik, azért még mindig érik kritikák a hibrid autókat: drágábbak a belsőégésű motorokkal hajtott társaiknál, több mindenre kell figyelni velük kapcsolatban, stb.

Ezek önmagukban még viszonylag könnyen orvosolható problémák, viszont egyes kutatások már egyenesen arról számolnak be, hogy maga a környezettudatosság sem igaz rájuk.

Hogy miért?

Mert nagyon sokan nem megfelelően használják ezeket a járműveket, aminek következtében a károsanyag-kibocsátásuk megegyezik a „hagyományos” autókéval, sőt, akár még túl is szárnyalhatják őket (erről majd részletesebben később).

Mielőtt még nagyon belemerülnénk a részletekbe, nézzük meg, pontosan milyen hibridről is beszélünk!

Mit jelent a hibrid autózás a gyakorlatban?

Mit jelent a hibrid autózás a gyakorlatban?

A hibrid egy átmenet a belsőégésű motorokkal hajtott és a tisztán elektromosan üzemelő autók között – azonban bármennyire egyszerűnek is hangzik ez így, hibrid és hibrid között is vannak eltérések.

  • A mild hibridekben a villanymotor nem hajtja önállóan az autót, csupán besegít a hagyományosnak (pl. indításkor, gyorsuláskor, emelkedőknél).
  • A full hibrid autókat már képes az elektromos motor is hajtani, az ehhez használt akkumulátorait pedig a lassítások, fékezések során tölti fel.
  • A plug-in hibridek előnye, hogy ezek akkumulátorai már külsőleg is tölthetők, ennek köszönhetően hatótávolságuk is nagyobb.

De akkor térjünk most vissza az eredeti kérdésünkhöz: melyiknél vannak gondok a környezetvédelem szempontjából?

A plug-in hibrid autók nincsenek rákényszerítve az elektromos hajtásra

A mild és full hibridek megtermelik maguknak a szükséges energiát, sőt, az utóbbiak egyes modelljei már arra is képesek, hogy érzékeljék a városi közlekedést, és automatikusan átálljanak az elektromos motor használatára – a plug-in hibridek esetében azonban más a helyzet.

Ha az akkumulátorok lemerülnek, akkor az autó értelemszerűen a belsőégésű motorral fog működni, egészen addig, amíg fel nem töltjük – és itt van a hiba, ugyanis a tapasztalatok alapján sok autós ezt elhanyagolja.

Mivel gyakorlatilag nincsenek rászorulva arra, hogy a villanymotort használják, ezért el is feledkeznek róla, ami miatt tehát ugyanolyan szennyezőek lesznek, mint a sima benzines vagy dízelautók.

Még rosszabbak is lennének, mint a hagyományos autók?

Még rosszabbak is lennének, mint a hagyományos autók?

Túlzás lenne azt mondani, hogy lekörözik a belsőégésű motorokat ebben, de igen, a rosszul használt hibrid autók még több káros anyagot is juttatnak a levegőbe, mint a benzinesek vagy dízelesek.

Az ok nagyon egyszerű: az elektromos hajtáslánc jóval nehezebb, ami miatt értelemszerűen az autónak nagyobb erőkifejtésre van szüksége, ami tehát nagyobb fogyasztást és több légszennyezést jelent.

Önmagában tehát az, hogy van egy plug-in hibridünk, még nem jelent semmit: oda is kell figyelni a használatára, már ha szeretnénk figyelni a környezetünkre (és nem utolsó sorban a pénztárcánkra).

Kik használhatják jól akkor a hibrid autókat? A cégek!

Korábban is írtunk már arról, hogy miért éri meg hibrid céges autót választani, a fentebb kifejtettek tükrében pedig újra ezt látjuk bebizonyosodni.

Azoknak a vállalkozásoknak, melyek főleg városi forgalomban használják az autóikat (tehát a lámpák és az esetleges dugók miatt sok a lassítás, fékezés), a full hibrid autó tökéletes, hiszen kiválóan ki tudják használni az elektromos motor nyújtotta lehetőségeket.

Ha már hosszabb távokon is közlekedünk, akkor a plug-in változat is ideális választás lehet, csak arra figyeljünk, hogy rendszeresen töltsük az akkumulátorokat.

Elektromos autó vagy hibrid?

Elektromos autó vagy hibrid?

Természetesen meg kell említeni ezzel a témával kapcsolatban a villanyautókat is, melyek szintén egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.

Alapvetően ezek hatótávolsága is folyamatosan fejlődik, viszont a hazai töltőhálózat még hagy kívánnivalót maga után, emiatt pedig még nem sok cég meri bevállalni ezeket.

A hibridek nagy előnye, hogy ha az akkumulátorok lemerülnek, az autó még nem marad az út szélén, hiszen tudja folytatni az utat a belsőégésű motorral.

Mindemellett pedig az sem elhanyagolható, hogy az áruk is alacsonyabb, mint a tisztán elektromos autóké.

Mindenképp a zöld rendszámos autóké a jövő

Azt, hogy egy autó mennyire környezetkímélő a gyakorlatban, több minden befolyásolja, hiszen figyelembe kell venni a gyártással járó környezetszennyezést is, arról nem is beszélve, hogy milyen forrásból származik majd az áram, amit felhasználunk.

A klímacélok elérése érdekében azonban mindenképp fontos, hogy a járműveink károsanyag-kibocsátását a minimumra csökkentsük, és ebben óriási szerepe van a cégeknek, akik fokozatosan állnak át a különböző alternatív meghajtású autókra.

Mindez egyébként a gyártás szempontjából is hasznos, ugyanis az elektromos hajtástechnológia messze egyszerűbb, elemeinek gyártása gyorsabb és olcsóbb, ráadásul az ilyen autó karbantartására sincs olyan gyakran szükség, mint egy belsőégésű motor mellett.

Mit kell tehát Önnek tudnia a hibrid autókról?

Mit kell tehát Önnek tudnia a hibrid autókról?

  1. A plug-in hibridek akkor tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, ha megfelelően használjuk, tehát rendszeresen töltjük őket.
  2. Egy cég számára a full hibrid is tökéletes választás lehet (feltéve, hogy rövidebb távokon, városi forgalomban közlekednek vele), hiszen itt a töltéssel nem kell bajlódni.
  3. Az üzemanyag-fogyasztás és a karbantartási díjak tekintetében a hibrid mindenképp okos választás, ami a beszerzési árat is ellensúlyozni tudja.

De ha már a beszerzésről beszélünk: mi tudunk egy módot, amivel Ön is kedvezően juthat hibrid céges autóhoz!

Amennyiben kíváncsi operatív lízing (tartós bérlet) ajánlatainkra, vegye fel velünk a kapcsolatot minél hamarabb!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.