Mi történik a kgfb-vel? (Így hat a kötelezőre a koronavírus, és az MNB intézkedése)

Mi történik a kgfb-vel?

A kötelező dolgoknak egyértelműeknek kéne lenniük – ehhez képest a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások kapcsán elég sok a félreértés, főleg az utóbbi időben.

Elsőként tegyünk tisztába egy fontos kérdést: a károkozói pótdíjak megszűnéséről szó sincs.

Egészen egyszerűen annyi történt, hogy innentől sokkal szigorúbban fogják ellenőrizni a biztosítókat, hogy elejét vegyék az irreális, alaptalanul magas díjaknak – de ezzel lentebb foglalkozunk kicsit részletesebben is.

A legfontosabb most az, hogy mi a helyzet a kgfb alapdíjakkal.

Mire számíthatunk a közeljövőben?

A COVID elég rendesen megkavarta a biztosítási piacot

A COVID elég rendesen megkavarta a biztosítási piacot

A 2020-as év enyhén szólva sem volt egyszerű, és ezt a biztosítók is megérezték.

Talán nem meglepő, hogy a kijárási korlátozások és a határok lezárása miatt például az utasbiztosítás mint szolgáltatás egy az egyben tetszhalott állapotba került, de még sorolhatnánk egyéb érintett területeket is.

De hogy témánál maradjunk: a Mabisz elnökének elmondása szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításokon is látszódott a járvány hatása.

2020 második negyedévében 12%-kal csökkent a kárráfordítások száma, hiszen tömegek maradtak az otthonukban, és álltak át otthoni munkavégzésre, aminek köszönhetően a balesetek száma is csökkent.

Az ezt követő hónapokban azonban hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba, és csak kettőt kellett pislogni, hogy újra a válság előtti szintre ugorjanak vissza a káresetek.

Miért?

Mert az enyhítéseket követően az is volán mögé ült, aki korábban főleg tömegközlekedéssel utazott – ennek köszönhetően pedig látványosan több lett a baleset.

A kötelező az kötelező – de ahány biztosító, annyi fajta van belőle

A kötelező az kötelező – de ahány biztosító, annyi fajta van belőle

Van egy fontos pont, ami minden biztosítót összeköt, aki kötelező biztosítással foglalkozik: mindannyian alkalmazzák a károkozói pótdíj rendszerét.

Az viszont már korántsem egységes, hogy mekkora a szorzó ennél, ahogyan az sem, hogy mennyi ideig marad valaki feketelistán, ha már egyszer felkerült.

Ezen próbál most változtatni a Magyar Nemzeti Bank az új intézkedéseivel.

Mondhatnánk, hogy ez csak a károkozó autósok számára fontos kérdés, akik alig 5%-ot tesznek ki, de higgyük el, hogy ez nem egészen így van (a cikk végére látható lesz, hogy miért).

Az MNB a sarkára lép a biztosítóknak?

A Magyar Nemzeti Bank nem sokkal ezelőtt egy vezetői körlevélben fogalmazta meg elvárásait a Magyarországon működő biztosítókkal szemben.

Mi volt a probléma, ami miatt erre szükség volt?

Az, hogy a legtöbb esetben a biztosítók üzletpolitikai, nem pedig biztosításmatematikai alapon állapítottak meg bizonyos tarifákat, főleg a károkozói pótdíjakkal kapcsolatban.

A kgfb ugye az általunk okozott kárt téríti meg (erre utal benne a „felelősségbiztosítás” szó), és ez alapján érthető is, hogy a biztosító a károkozó ügyfelei számára magasabb díjakat állapít meg.

Az viszont, hogy a károkozói pótdíj a többszöröse legyen az alapdíjnak, már nem fér bele.

Vége a megalapozatlan tarifáknak és károkozói pótdíjaknak

Vége a megalapozatlan tarifáknak és károkozói pótdíjaknak

Az MNB körlevele kifejti, hogy a biztosítók díjkalkulációinak ezután statisztikai alapokon kell nyugodniuk.

Magyarul tehát meg kell tudni indokolniuk, hogy a tarifáik és pótdíjaik miért akkorák, amekkorák.

Ezen felül az egyes járműosztályokra vonatkozó megalapozatlan tarifáknak is el kell tűnniük – tehát csak azért, mert egy motor, vagy vontató kapcsán magasabb a kockázat, még nem lehet irreálisan magas díjakat kiszabni.

2021 júliusától kezdődően a Magyar Nemzeti Bank folyamatosan fogja ellenőrizni ezt, és ha valamelyik biztosító nem tudja alátámasztani a saját díjait valós számadatokon nyugvó bizonyítékokkal, akkor komoly következményekre számíthat.

Honnan szerzik a biztosítók a statisztikai adatokat?

Néhány évvel ezelőtt még a „frissebb” biztosítók teljesen joggal tárhatták szét a kezüket, hogy nekik nincsenek több évtizedes adataik, amik alapján díjkalkulációt végezhetnének, így teljesen jogosan alapoznak mindent az üzletpolitikájukra.

Ez a helyzet azonban mára megszűnt, ugyanis a Központi KGFB Tételes Adatbázis (KKTA) már elérhető számukra is, és igen komoly lekérdezési lehetőségük van benne.

Ebben 2011-re visszamenőleg megtalálják negyedéves bontásban:

  • szerződők életkorát, területi megoszlását,
  • az okozott károk számát,
  • a szerződések bonus-malus összetételét,

és még rengeteg egyéb információt, egyszóval minden olyan adatot, ami alapján elég pontos statisztikákat lehet készíteni.

Mit lépnek erre a biztosítók?

Mit lépnek erre a biztosítók?

Először is elfogadják az MNB döntését, és valóban a KKTA adatai alapján fogják összeállítani az új károkozói díjakat.

Azt gondolhatnánk, hogy ez megkönnyebbülést jelent az autósok azon 4-5%-ának, akik a károkozók közé tartoznak, de a maradék 95%-ot egyáltalán nem fogja érinteni.

Ez alapvetően így is lenne, viszont ezen a ponton a biztosítók érveit is figyelembe kell vennünk: mégpedig azt, hogy az ő kiadásaikat, és a károkat mindenképp fedeznie kell a biztosítási díjnak.

Ha magukat a károkozókat nem lehet ennek megfelelően terhelni a pótdíjakon keresztül, akkor értelemszerűen az alapdíjakat kell emelni – tehát a kármenteseknek is többet kell fizetniük a jövőben.

Összefoglalva: miért nő a kgfb?

Két oka van:

  • egyrészt, az MNB elvárásai alapján a károkozói pótdíjakat csökkenteni kell, az ebből fakadó kiesést pedig az alapdíjak emelésével lehet pótolni,
  • másrészt pedig 2020-ban a válság ellenére hosszú távon nem csökkent, hanem éppen hogy nőtt a káresetek száma – és ennél fogva a kártérítéseké is.

Nem kell azonban aggódni, a kötelező biztosítás soha nem lesz megfizethetetlen – csak érdemes tudni, hogy mikor mi áll a díjnövekedés mögött.

A kgfb, és minden egyéb biztosítás nálunk továbbra is a bérleti díj része (a biztosítókkal ápolt szoros kapcsolatunk miatt pedig kedvezményekre is számíthatunk), így ha operatív lízingen keresztül szeretne cégautót vállalkozásának, a biztosítások miatt nem az Ön fejének kell fájnia.

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.