Lesz bármilyen változás a jövőben az 50%-os áfa levonás kapcsán?

Lesz bármilyen változás a jövőben az 50%-os áfa levonás kapcsán?

2019 komoly fordulópont volt azon vállalkozások számára, akik lízingelték céges autóikat, innentől kezdve ugyanis lehetőségük volt arra, hogy a bérleti díj utáni áfa akár 50%-át levonják bármiféle komolyabb adminisztráció (például útnyilvántartás vezetése) nélkül.

Többek között a Magyar Lízingszövetségnek is komoly munkája volt abban, hogy ez a törvény megszülethessen.

Most viszont lehet, hogy veszélybe került?

Hadd nyugtassunk meg mindenkit már most: egyáltalán nincs szó semmi ilyesmiről.

„2021 az utolsó év, amikor még élhetünk az 50%-os áfa levonással?”

Tisztázzuk nagyon gyorsan ezt a kérdést, hogy senkit ne tévesszenek meg a hatásvadász címek.

2021 mindössze azért fontos ebből a szempontból, mert itt az ideje, hogy megújítsuk a korábbi törvényt.

Az 50%-os áfa levonásról a 2018/1493/EU tanácsi végrehajtási határozat rendelkezett, ami hivatalosan 3 év után, tehát 2022-vel elveszíti hatályát.

Ez viszont nem azt jelenti, hogy eltűnik a lehetőség: egyszerűen csak meg kell újítani, hosszabbítani a határozatot egy újabb időszakra.

Egy kis emlékeztető: miről is szól a törvény?

Egy kis emlékeztető: miről is szól a törvény?

Az Ön munkatársai, alkalmazottjai is használják magáncélra a rájuk bízott céges autót?

Ez teljesen természetes – viszont 2019 előtt ez jelentett annyi bonyodalmat, hogy pontosan vezetett útnyilvántartásra volt szükség ahhoz, hogy az autóval járó költségeket el lehessen számolni.

Ugyanis például egy lízingelt cégautó esetén csak az üzleti célú használat arányában lehetett levonni a bérleti díj áfáját, azt pedig nyilván valahogy igazolni kellett az adóhatóságnak, hogy mikor mentünk a kocsival az egyik partnerhez, és mikor vittük csak a gyereket iskolába reggel.

Az Áfa törvény 2019-ben hatályba lépett új verziója azonban lehetőséget ad arra, hogy az áfa 50%-át akár útnyilvántartás nélkül is levonhassuk.

Hogyan érinti ez a lízingbe vett autókat?

Abban az esetben, amennyiben a lízing szolgáltatásnak, nem pedig beszerzésnek minősül, úgy a lízingdíj utáni áfa levonható.

Miért kell ezt így tisztázni?

Mert van különbség lízing és lízing között: az operatív lízing, más néven tartós bérlet például szolgáltatásnak minősül, tehát levonható a bérleti díj áfája.

Ezzel szemben például egy zártvégű pénzügyi lízingnél már más a helyzet: mivel ott a futamidő végén a lízingbe vevő lesz a tulajdonos, ezért ott gyakorlatilag a szó szoros értelmében vett termékértékesítés, magyarul autóvásárlás történik, amire áfa levonási tilalom vonatkozik (legalábbis személyautók esetében).

Aki tehát tartós bérleten keresztül szerzi be az autóját, az nyugodtan igénybe veheti az 50%-os átalány jelentette lehetőségeket.

Senkinek se kötelező ebben a rendszerben lenni

Senkinek se kötelező ebben a rendszerben lenni

Kevesebbet használják az autót magáncélra, mint 50%?

Semmi probléma: a „hagyományos” módon is lehet végezni az elszámolást, tehát ha tudja igazolni, akkor az áfa akár 80, 90, 100%-ban is levonható.

A törvény csak azoknak könnyítette meg a helyzetét, akik nagyjából fele-fele arányban használják az autót üzleti és magáncélra, felmentve őket némi adminisztrációs teher alól.

Ha pedig több autója is van, akkor sem kell egy fajta rendszerhez ragaszkodnia: az egyiknél vezethet útnyilvántartást, míg a másiknál élhet az 50%-os átalánnyal.

Már megtörténtek a szükséges lépések, hogy a törvény így maradhasson

2018-ban a Pénzügyminisztériumnak már sikerült elérnie az EU-nál, hogy ez az új rendszer Magyarországon is meghonosodhasson (hasonlóan több más európai országhoz), úgyhogy a mostani helyzet egyáltalán nem tűnik kétségbeejtőnek.

A Magyar Lízingszövetség egyébként készített egy nagy, reprezentatív kutatást a témában az érdekeltek között, így a minisztérium elég komoly alapokra helyezve tudja benyújtani a kérelmét az Európai Bizottsághoz.

A hosszabbítás körüli ügyintézés tehát már elindult: már csak az átfutási időt kell kivárni.

Ha lenne változás, akkor sem kéne pánikolni

Ha lenne változás, akkor sem kéne pánikolni

Egy ilyen kérvény hónapokig is ülhet a Bizottságnál, de azért nem kell attól tartani, hogy nem fogunk mindent időben megtudni a fejleményekről.

Tegyük fel, hogy bekövetkezik a legrosszabb, és nem lesz hosszabbítás: ebben az esetben az áfa-törvénybe kéne alaposan belenyúlni, ami szintén nem történik meg egyik napról a másikra, szóval kell időt hagyni neki.

De ahogy fentebb említettem, mivel egy olyan határozatról van szó, amit már egyszer elfogadtak, és ráadásul egy olyan rendszerről szól, ami más országban is működik, nincs nagyon logikus magyarázat arra, hogy miért gördítene elé az Európai Bizottság bármilyen akadályt.

Miért kell egyébként az EU jóváhagyására várni?

Teljesen jogos a kérdés, hogy miért kell ezzel a kérdéssel az Európai Bizottságra, illetve Európa Tanácsra várni.

Azért, mert ezt a fajta forgalmi adót az Európai Unióban egységesen szabályozzák, így először a Tanácson kell átmennie minden ehhez hasonló törvényjavaslatnak, mielőtt az Országgyűlés is rábólinthatna.

2018-ban október elején jött el ez a pillanat, és a következő év januárjában már életbe is lépett a törvénymódosítást, úgyhogy számíthatunk azért arra, hogy az év vége előtt minden kérdésre választ kapunk.

Összegzés: kell félni az 50%-os áfa levonási lehetőség megszűnésétől?

Összegzés: kell félni az 50%-os áfa levonási lehetőség megszűnésétől?

Nem, mivel:

  • a törvény alapjául szolgáló EU határozatot csak meghosszabbítani kell hozzá,
  • az illetékesek már megtették a szükséges lépéseket ennek érdekében,
  • és egy olyan rendszerről van szó, ami több más országban is működik, tehát Magyarország nem egyedi eset ebben a tekintetben.

Egyszóval, ha valahol olyan hírekről olvas, hogy az áfatörvény újabb módosítására lesz szükség a cégautók kapcsán, akkor ne érezze azt, hogy a jelenlegi rendszer bármiféle veszélyben is lenne.

Kihasználná az operatív lízingben rejlő előnyöket?

Vegye fel velünk a kapcsolatot minél hamarabb, és minden kérdésére válaszolunk!

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.