Lassan a testtel! - Talán még korai temetni a dízeleket?

Lassan a testtel! - Talán még korai temetni a dízeleket?

Forrás: asianauto.com

Állandóan azt hallani, hogy jelenleg a dízel haláltusáját nézzük – néha még nekünk is így tűnik, hiszen a jelek, a hírek tényleg mintha ezt akarnák igazolni.

Ez viszont nem jelenti azt, hogy mindenki lemondott a dízelmotorokról: folyamatosan figyelnünk kell a híreket, mert még mindig rengetegen dolgoznak azon, hogy az elindult folyamatot visszafordítsák, és a dízelt a jövőben tökéletesen megfelelővé tegyék mindenféle környezetvédelmi előírásnak.

És most úgy tűnik, jött is egy találmány, ami valóban megoldást jelenthet.

Egy rendszer, amivel még az Euro 6-os besorolású dízelautókat is bőven le lehet körözni környezetbarátság terén.

Pontosan ezért mondom azt, hogy nem kell elsietni semmilyen következtetést: bőven lehet még jövője a dízelnek.

Miért éri meg harcolni a dízel életben maradásáért?

Miért éri meg harcolni a dízel életben maradásáért?

De először is tisztázzuk, hogy miért küzdenek ennyire a dízelmotorokért?

Nem lenne egyszerűbb elengedni a dolgot?

Nem, és nem is lenne ésszerű – sem az iparágnak, sem senki másnak nem érné meg.

Jelenleg még mindig ezek működnek a legjobb fogyasztással, és a szén-dioxid kibocsátás tekintetében is elég jól állnak a többi motorhoz képest.

Arról nem is beszélve, hogy a haszongépjárművek között előnyös tulajdonságaik miatt gyakorlatilag még mindig ezek a legnépszerűbbek – és ezen a piacon nagyon helyettesíteni sem lehet őket, hiszen az elektromos teherautók még nem elég fejlettek, hogy átvegyék a helyüket.

Jöhet itt bármilyen tiltás és törvénymódosítás, az biztos, hogy a dízelautók jó darabig – szakértők szerint évtizedekig – velünk maradnak, tehát nem a leváltásukon kell gondolkozni, hanem a fejlesztésünkön!

Van is egy új megoldás: ACCT

Van is egy új megoldás: ACCT

Forrás: lboro.ac.uk

A Loughborough University a nitrogén-oxid elleni harc élvonalában áll már 2010-óta, és Graham Hargrave, valamint Jonathan Wilson által vezetett csapata végre előállít valamivel, ami megoldhatja a dízelmotorok problémáját.

A rendszer neve ACCT (ammónia létrehozó és átalakító technológia), szépsége pedig abban rejlik, hogy egyszerűen működik, és könnyen gyártható eszközökből épül fel.

A megoldás lényege, hogy egy ammóniában gazdag folyadékon vezeti át a keletkező kipufogógázt, ami által a nitrogén-oxid „szétszakad” nitrogénné és vízzé, amik így már nem jelentenek veszélyt senkire.

Az ACCT jelenleg az egyetlen ténylegesen működő megoldás, amely egyszerű, és elérhető is mindenki számára: gyakorlatilag azt az AdBlue adalékanyagot alakították át benne, amit a jelenlegi Euro 5, vagy Euro 6-os motorok is használnak.

A rendszer olyannyira sikeres, hogy a Loughborough most bőven válogathat az érdeklődő autógyártók, beszállítók, sőt flottatulajdonosok között – és ha megtalálják a megfelelő partnert, akár 2-3 éven belül piacra is dobhatják az ACCT-t.

Ami eddig volt: SCR rendszer

Csak összehasonlításképp nézzük meg, miben hoz újat az ACCT a piacra!

A dízelmotoroknak már Euro 5-ös besoroláshoz is szükségük volt az SCR (szelektív katalitikus redukció) rendszerre, mely lényegében ugyanannyit tesz, mint a fent leírt újítás: a nitrogén-oxidból nitrogént és vizet csinál az AdBlue segítségével.

A dízelt használók körében az AdBlue nem lehet ismeretlen, széles körben elérhető már minden töltőállomáson a kamionok számára is.

Ez a karbamid vizes oldata, mely magas hőmérsékleten ammóniát és szén-dioxidot termel, az előbbi pedig reakcióba lép a nitrogén-oxidokkal.

Ezzel a rendszerrel már sokat javult a dízelek helyzete, de nem eleget – és ezért volt szükség a változásra.

Mi volt vele a baj? Miért kell az ACCT?

Mi volt vele a baj? Miért kell az ACCT?

Forrás: lboro.ac.uk

Az ACCT olyannyira a célegyenesben van, hogy már le is tesztelték: egy Skoda taxiban hasonlították össze az Euro 6-os besorolásnak megfelelő rendszerrel.

Az eredmény magáért beszél: az ACCT a nitrogén-oxid 98%-át semlegesítette, míg a vetélytársa csak 60%-ot ért el.

Ráadásul az új rendszer úgy produkálta ezt a teljesítményt, hogy még csak nem is „hangolták rá” tökéletesen a motorra!

Hol van a különbség oka?

Ott, hogy a hagyományos SCR rendszer csak bizonyos körülmények között tud működni: ha nincs megfelelően magas üzemi hőmérséklet, gyakorlatilag semmi sem történik, és a nitrogén-oxid ugyanúgy ömlik a kipufogóból, mint a hagyományos dízelmotoroknál.

Minden alkalommal, amikor a kocsi üresjáratban van egy jó darabig, ez történik: ez az oka annak, hogy hiába vannak Euro 6-os dízelek az utakon, a forgalmas nagyvárosokban, a hosszú dugókban a nitrogén-oxid ugyanúgy árad belőlük – és akkor még a taxikról nem is beszéltünk, amik egy átlagos munkanapon rengeteg időt töltenek egy helyben állva, járó motorral.

Az ACCT ugyanúgy az AdBlue-t használja fel, de kicsit átalakítva azt, és ennek köszönhetően a létrejövő ammóniában gazdag folyadék már képes alacsony hőmérsékleten is elvégezni a feladatát – és ezért jelent ez óriási megoldást.

A dízel marad – megéri fejleszteni

A dízel marad – megéri fejleszteni

A dízelmotorok valós problémával néznek szembe, ezt nem lehet vitatni: a jelenlegi kimutatások szerint csak Európában évente 71.000 ember életét rövidíti meg a kocsik által a levegőbe juttatott nitrogén-oxid.

Az eddig leggyakrabban hallott tanács az volt, hogy alternatívát kell keresni helyettük, mert megmenteni őket már nem lehet, és a következő években valószínűleg egyre több nagyvárosból fogják kitiltani az ilyen gépjárműveket.

De ne siessünk annyira előre!

Ha az ACCT valóban működik (márpedig a jelek szerint nagyon is így van), akkor valószínűleg a dízelmotorok is megmenekülhetnek akár néhány éven belül.

De tegyük fel, hogy nem így lesz: annyit akkor is megtanulhattunk ebből a hírből, hogy nem szabad semmit se idejekorán temetni, főleg akkor, ha bőven van még idő a megoldásra.

A dízelautók még jó néhány évig velünk lesznek, akkor is, ha nincs számukra életmentő találmány – ha viszont az ACCT tényleg beválik, akkor 2-3 éven belül már nem is lesz kérdés, hogy maradhatnak-e az utakon.

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.