Az autó téli felkészítése – mennyit érnek az okos eszközök?

Az autó téli felkészítése – mennyit érnek az okos eszközök?

Nyakunkon az autó téli felkészítése, így természetesen ezzel a témával foglalkoznunk kell – de most ne csak egyetlen télre készüljünk fel!

Azon túl, hogy átvizsgáljuk autónkat, nézzük meg azt is, hogy maguk a modern közlekedési technológiák hogyan alkalmazkodnak a télhez!

Folyamatosan hallunk az önvezető autókról, meg a különböző okos eszközökről és alkalmazásokról, amik könnyebbé teszik az életünket: de vajon minden évszakban számíthatunk rájuk?

És terveznek egyáltalán olyasmit a jövőben, ami kifejezetten a téli autózást könnyíti majd meg?

Haladjunk sorban!

  • Először vegyük át azokat a pontokat, amikre kötelező figyelni mindenkinek a tél beköszönte előtt autója felkészítésekor,
  • aztán nézzük meg, mit érdemes észben tartani annak, aki télre inkább félretenné autóját, és csak tavasszal venné elő újra,
  • utána térjünk rá arra, hogy az okos technológia hogyan tud válaszolni jelenleg a tél kihívásaira;
  • végül pedig tegyünk egy gyors kitérőt, és nézzük meg, hogyan alakul az okos közlekedés jövője Magyarországon!

Így tegye télállóvá az autóját 8 lépésben – ha használni akarja

Így tegye télállóvá az autóját 8 lépésben – ha használni akarja

  1. 7°C alatt eljön a téli gumik időszaka: igen, akkor is, ha csak a városban szoktunk járni, mert hiába számítunk felsózott utakra, a kellemetlen meglepetések súlyos balesetekhez vezethetnek.
  2. Akkumulátor: a legjobb, ha szakszervizben vizsgáltatja meg az állapotát, mert ha ezzel valami gond adódik, az komoly problémát jelenthet, főleg a nagy hidegben. Érdemes lehet néhány hetente tölteni is, hogy a nagyobb igénybevételt kompenzálni lehessen.
  3. Motorolaj ellenőrzése: nem csak bizonyos kilométer, de bizonyos idő elteltével is szükség van erre, mert hiába nem használjuk sokat az autónkat, az idő mégis hatással van az olajra.
  4. A fékbetét, féktárcsa és fékdob vizsgálatát szintén érdemes szakemberre bízni.
  5. Gondoskodni kell a szélvédőről is: jégkaparó mindig legyen az autóban, az ablaktörlők legyenek jó állapotban, az ablakmosó folyadékot pedig télire kell cserélni, ha nem akarjuk, hogy megfagyjon.
  6. Lámpák ellenőrzése: télen van az az időszak, amikor sokan sötétben indulnak el, és sötétben is érkeznek haza, tehát a lámpák hibátlan működése elengedhetetlen – ez a fényszórókra, és a műszerfal háttérvilágítására is vonatkozik!
  7. Hűtőfolyadék: minden folyadékra igaz, hogy számítani kell a fagyására. Ha a hűtőfolyadékkal történik valami, az több holmi kényelmetlenségnél: a motor épségét veszélyezteti, de szerencsére ennek az ellenőrzése csak néhány percet vesz igénybe.
  8. Ha be akarunk jutni az autónkba, akkor a zárakra is gondoljunk, amikor beszerzünk egy megfelelő minőségű jégoldót.

És így tegye el az autóját télire:

Főleg a nagyvárosokban élőkre jellemző, hogy ha meg tudják máshogy is oldani a közlekedést, akkor nem teszik ki magukat a téli vezetéssel járó veszélyeknek, hanem elteszik az autójukat tavaszig.

Azt viszont tudni kell, hogy az autó nem olyan, mint a befőtt a polcon: nem lehet csak úgy ott hagyni egyhelyben hónapokra, úgy, hogy rá se nézünk.

Ha Ön úgy dönt, hogy félreteszi autóját a télre, akkor a következő tanácsokat érdemes megfogadnia:

  • Óvja meg minden típusú nedvességtől: tehát gondoskodjon tetőről a kocsi fölött, száraz talajról alatta, és lehetőleg páramentes levegőről körülötte.
  • Mozgassa meg néha: a gumiknak sem tesz jót, ha folyton egy ponton éri őket nyomás, ezért néha érdemes kicsit arrébb tolni az autót – még szerencsésebb, ha enyhébb időben ki is tudunk menni vele egy körre néhány hetente.
  • Ne hagyja lemerülni az akkumulátort: ezen segít már az is, ha az előző pontot betartjuk, de ha arra nincs lehetőség, akkor érdemes külön tölteni az akksit, és akkor tavasszal biztosan nem érnek majd kellemetlen meglepetések.
  • A folyadékokra itt is kell figyelni: attól, hogy a kocsit nem indítjuk be, a fagy még ugyanúgy hat rá (hacsak nem fűtött garázsban tároljuk), ezért az ablakmosó és a hűtőfolyadékot ebben az esetben is télire kell cserélni.

Okos megoldások a kényelmesebb, biztonságosabb téli közlekedésért

Okos megoldások a kényelmesebb, biztonságosabb téli közlekedésért

A fentebbi tanácsok az örökzöldek közé tartoznak, és valószínűleg ugyanúgy megállják majd a helyüket a jövőben is, mint ahogy eddig.

Nézzük meg viszont azt, hogy az okos eszközök terjedése hogyan alakítja át a közlekedést!

Az okos technológiától elvárhatjuk, hogy egyszerűbbé tegye az autóvezetést – főleg télen, amikor talán a legtöbb kellemetlenséggel nézünk szembe.

A lemerülő akkumulátor problémájára például már évek óta létezik megoldás: a hordozható akksi, vagy más néven mobil bikázó.

Az állandóan bekapcsolt fűtés, a folyton világító fényszóró, és a szélvédők páramentesítése rengeteg felhasznált energiát jelent, így nem csoda, hogy ebben az évszakban sokan (főleg régebbi autók vezetői) találkoznak a lemerült akkumulátor problémájával.

A bikázással ezen lehet segíteni – feltéve, hogy van a közelben egy másik autó.

Létezik azonban már olyan hordozható külső akkumulátor, amit egyfajta zsebbikázóként a kocsinkban tarthatunk.

Vannak azonban más fejlesztések is, amiket télen használhatunk!

Egyre inkább terjednek el azok a megoldások is, amelyeknek köszönhetően gyakorlatilag az telefonunkkal irányíthatjuk távolról az autónkat: felkapcsolhatjuk a világítást, dudálhatunk, de ami talán a legfontosabb a téli időszakra nézve: beindíthatjuk a fűtést is még bőven azelőtt, hogy beszállnánk az autóba.

Önvezető autó a hóban?

Önvezető autó a hóban?

Forrás: unofficialnetworks.com

Nem mondhatnánk, hogy Magyarország ne készülne az önvezető autók betörésére a jövőben: a zalaegerszegi 250 hektáros, és a kőbányai 10.000 négyzetméteres tesztpályák építése mindenképp ezt támasztja alá.

Térjük vissza egy kicsit a téli vezetésre: lehet bízni az önvezető autókban a havas utakon?

Aki már kicsit elmerült ebben a témában, annak ez a kérdés határozottan felkeltheti az érdeklődését, ugyanis nem biztos, hogy erre elsőre igent mondanánk.

Az önvezető járművekbe szerelt szenzorok rengeteg tényezőt figyelnek, és ezek között kifejezetten nagy hangsúlyt kapnak az útra festett jelzések – mi történik, ha a hótól nem látják ezeket?

Két gyakorlati példa szerint nem kell félni semmitől: a Tesla robotpilótája már néhány évvel ezelőtt is az úton, sőt a saját sávjában tudott maradni a havas pályán való tesztek során 50km/h-ás sebességnél, a Yandex pedig szintén kiválóan teljesített egy közel 300km-es távon a híres orosz télben.

Kis kitérő: egyébként már fejlődünk okos közlekedés terén

Egy érdekes adat: kutatások szerint a jelenleg úton járó autók 74%-a ebben a pillanatban is parkolóhelyet keres, és átlag 14 percet vesz igénybe mire találnak is egyet – mindegy, hogy télen, vagy nyáron próbálják.

Ezen fognak majd remélhetőleg segíteni az okosparkolók, melyek első példányait Budapest V. kerületében már meg is csodálhatjuk.

A rendszer lényege, hogy az aszfaltba telepített szenzorok folyamatosan ellenőrzik a parkolóhely foglaltságát, és a változásról jelzést küldenek a központi szervernek, ami egy okostelefonos applikáción keresztül értesíti az autóvezetőket.

Ugyanebben az alkalmazásban lehetőség van egyébként a parkolási díj kifizetésére is, mindössze néhány érintéssel.

Emellett pedig lehet számítani itthon is az intelligens (a gyalogos átkelési szándékát érzékelő és jelző) zebrák, és a forgalom sűrűségét figyelembe vevő jelzőlámpák elterjedésére is a jövőben – egyszóval az okos közlekedés tőlünk sem áll olyan messze. 

Egy rejtélyes fejlesztés Salgótarjánban

Zárásként pedig beszéljünk egy nemrég felröppent hírről, amiről ugyan még sokat nem tudni, de mindenképp felkeltheti az érdeklődésünket.

A salgótarjáni Salgglas Zrt. 978 millió forint uniós támogatást kapott az egyébként 1,417 milliárdos, okosszélvédő projektjéhez.

Hogy az okosszélvédő pontosan mit jelent, arról még csak találgatni tudunk, de annyi már kiderült, hogy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME) és a TravelSoft Online-nal karöltve történnek a fejlesztések, akik már rengeteget bizonyítottak az intelligens közlekedés területén – úgyhogy számíthatunk valamilyen forradalmi újításra.

Hogy az okosszélvédő segíti-e majd a vezető látását a szélsőséges időjárási körülmények között, vagy csupán kényelmi funkciókat lát-e majd el, azt még nem tudni, de bízhatunk benne, hogy valamilyen nagy változás fog történni.

Emlékeztető: hiába okos az autó, a vezetőnek is oda kell odafigyelnie

Emlékeztető: hiába okos az autó, a vezetőnek is oda kell odafigyelnie

A biztonságos közlekedés nem játék – és amíg az ember vezeti az autót, addig hiába vannak itt ilyen-olyan okos eszközök, a szó valós, és átvitt értelmében is a mi kezünkben lesz az irányítás.

Az, hogy az modern technológia egyre kényelmesebbé teszi az életünket, még nem jelenti, hogy kényelmesen hátra is dőlhetünk.

A felelős autóvezető már most, az ősszel nekiáll felkészíteni autóját a téli hidegekre, és nem azért, mert kötelező, hanem mert tudja, mennyire veszélyesek tudnak lenni a téli utak.

Éppen ezért azt javaslom, hogy még a tél vége előtt menjen végig egyszer azokon a pontokon autóján, amiket ennek a cikknek az elején is olvasott, vagy még egyszerűbb, ha egy teljes átvizsgálást kér a megbízható, bejáratott autószervizénél.

Kérjen visszahívást itt!

"Ezúton szeretném megköszönni azt a magas szintű kiszolgálást, amit péntek este nyújtottatok. Nagyra értékelem. Egy jó barátom, aki mellettem ült a meccsen, le volt nyűgözve, hogy a meccs alatt telefonon el tudtam intézni az autó elvitelét és a csere autót. Mivel számára is aktuálissá vált az autó cseréje, ezért kérte, hogy adjam meg az elérhetőségeteket. Ezt megtettem utólagos engedelmeddel. Még egyszer köszönöm a hozzáállást."

Bartha László


"Nagyon köszönöm hírlevelét, tartalmas, megbízható segítségnek tartom. Mérlegképes könyvelőként dolgozom, a cégeimnek segítségként továbbítom az ön üzeneteit, hogy igény szerint használják fel."

Zádori Ágnes


"Tisztelt Molnár úr! 22 éve vezetek, ebből 19 évet úgy hogy céges autót.Vezettem multinál és kis pár fős cégnél ,de csak mint használó.Az autók mindig közel álltak hozzám,de a hozzájuk kapcsolódó költségek nem foglalkoztattak,hiszen ez a "tulaj gondja-baja".Persze véleményem mindig volt,hogy mit kellene venni,de ezt csak mint alkalmazott tettem. A közelmúltban egy barátom kereset meg,hogy induló vállalkozásához gépkocsikat kell beszereznie,mit gondolok tudnék-e ebben segíteni neki. Persze azt gondoltam igen,de mondtam neki,hogy nekem is fel kell készülnöm, utána kell néznem dolgoknak. Az interneten keresgetve találtam az önök honlapjára. Egyből meg tetszett és feliratkoztam a "Amit a cégautó választás előtt tudnia kell" című levélsorozatunkra.Számos új és fontos információt és választási szempontot tudtam meg. Azt gondolom,hogy most még nem tudok annyit mint önök,hiszen ez is egy szakma,de rávilágított,hogy miért érdemes itt is profikhoz fordulni. Viszont az önök álltál adott információkat felhasználva el tudok indulni és tudom mire kell odafigyelnem egy tárgyaláson hogy a lehető legoptimálisabban tudjuk kiválasztani a számunkra legjobb cégautókat."

Habele Gyula


"Nagyon tetszett az 5 lépéses anyag. Tanulságos, érthető és nagyon részletes. Profi munka, gratulálok hozzá. Én a másik oldalon - a javítók területén - dolgozom, de így is nagyon sok hasznos információval lettem okosabb."

Együd Imre
Opel Molnár


"Meddig használjunk egy cégautót? Mire jó a flottakezelés? Nem hogy a választ nem tudtam, de a kérdés sem fogalmozódott meg bennem soha. A kocsik költségét is lehet minimalizálni, tudatosan tervezni? Ez volt a legnagyobb újdonság, amit az 5 részes levélsorozatból megtanultam."

Illyés György
OM Audit Kft.